Szerte az országban szinte nincs olyan kisgyermek, aki nem ismerné a Disney filmek egyik legmeghökkentőbb tudással bíró állatfiguráját, a L’ecsó mese főszereplőjét, Remit, a kiválóan főző kispatkányt. 


Március 29-én, csütörtökön 17:00 órától városunk ügyes kezű aprónépe, könnyedén megtalálhatta a kulturális központban a korábban közhírré tett Húsvétváró kézműves játszóházi foglalkozásunk helyszínét, mindössze követniük kellett az épületben egy rejtélyes óriásnyúl itt-ott felbukkanó tappancs-nyomát.

 
Bár napjainkban az időjárás még erősen a téli arcát mutatja, lassan közeledünk a kereszténység legfőbb ünnepéhez, a Húsvéthoz, ami egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.  Világszerte, így Magyarországon is számos szokás, hagyomány alakult ki és maradt fenn a Húsvéttal kapcsolatosan.

 
Minden évben, az adventi időszakban a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ egy vidám, térítésmentesen látogatható ünnepváró programot szervez helyi óvodásoknak a Békési Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával.

 
Hamupipőke története számtalan feldolgozást megért már. Rengeteg rajzfilm és élőszereplős produkció próbálta meg adaptálni a klasszikus mesét, november 21-én viszont minden kétséget kizáróan a Meskete Meseszínház feldolgozása volt a legnépszerűbb Békésen.

Értesülj elsőnek mindenről!

captcha 

Rendezvényeink

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6