Néptánc táborát 2020

Több éves hagyományt ápolva, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ táncos lábú gyermekek számára idén nyárra is meghirdeti nagy népszerűségnek örvendő néptánc táborát. Az 5 nap során – 2020. augusztus 3-7. között – Békés megyei néptáncokkal és népi gyermekjátékokkal ismerkedhetnek a résztvevők, valamint kézműves foglalkozásokon  keresztül sajátíthatják el népi képzőművészetünk alapjait. A tábor utolsó napján, pénteken 16:00 órától táborzáró néptánc bemutatón adnak számot a gyermekek a hét folyamán tanultakról.

Oktatók:
Mahovicsné Ladányi Anita néptáncpedagógus
Mahovics Tamás néptáncpedagógus

Korosztály:
6-13 éves (már iskolába járó) táncolni szerető gyermekek

Táborhelyszín:
Békés, Dánfoki Üdülőközpont

A tábor díja 20.000 Ft/fő, mely az oktatást, kézműves foglalkozásokat, tízórait, ebédet és az uzsonnát foglalja magába.

Jelentkezni az ide kattintva elérhető online regisztrációs lap kitöltésével lehet, vagy papíralapú jelentkezési lapot telefonon előre egyeztetett időpontban a Dánfoki Üdülőközpont „Recepcióján” lehet felvenni. (A jelentkezési lap sokszorosítható.) Kérjük töltse ki és írja alá az ide kattintva letölthető szülői nyilatkozatot, melyet a tábor első napjának reggelére hozzon magával a gyermek.

A részvételi díjat átutalással kérjük rendezni, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ Erste Banknál vezetett 11600006 – 00000000 – 25170777 számlaszámára. Kérjük a megjegyzés rovatba beleírni a jelentkező és a tábor nevét. Kedvezményezett: Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ. A befizetésről számlát állítunk ki a megadott számlázási címre. Ennek hiányában lakcímre szóló számlát készítünk, amit utólag nem tudunk módosítani.

Az online regisztrációnak vagy jelentkezési lap visszaküldésének, valamint a részvételi díj átutalásának határideje:
július 27.

Bővebb információ:
Mahovics Tamás - néptáncpedagógus: 0620/606-6764
Almási Márta - táborszervező +36 20 272-3959; almasimartus91@gmail.com

A táborok lebonyolítása során ügyelünk a járványügyi előírások szigorú betartására.

Szervező: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25.)

Nem szeretne lemaradni legújabb ajánlatainkról és akcióinkról?

Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre!

Adatkezelési tájékoztató | ÁSZF | Minden jog fenntartva! © 2019. | Weboldal készítés: AKTIV DIGITAL